A fiúk végre megkapják az információkat! Csak sétáltak Bella után egy véget nem érő folyosón. Mikor végre odaértek, Bella odaállt az ajtó mellé és beütött egy kódot, mire az ajtó kinyílt:

- Erre gyertek! – utasította a fiúkat Bella.

A fiúk besétáltak és várták, hogy kapják a következő utasítást. De a lány csak odament egy falhoz, kinyitott egy széfet, kivett belőle valamit és odadobta a fiúknak:

- Ennyi a teljes tudományom.

- De hát, ez rengeteg! – mondta Klaus – mióta is kutatsz az ereklyék után?

- Csak az én tudásomat folytatta – lépett a szobába Thomas, kezében négy bögre, gőzölgő teával – Olvassátok át gyorsan!

A fiúk miután megkapták teájukat elkezdték olvasni a vastag papírköteget. Tizenöt perc alatt végeztek vele:

- A fagyvidéken?! – kiáltott Klaus.

- Igen… Nem véletlenül nem indultam még el – emlékeztette őket Bella – viszont, veletek valószínűleg elmegyek.

- Szóval belépsz a csapatunkba? – kérdezte Klenn.

- Valahogy úgy. Persze, csak ha apa megengedi.

- Még szép, hogy megengedem! Ha én nem mertem elmenni, akkor tedd meg te. Klaus, már látom, hogy te méltó leszel az IceBladerre. Használd meggondoltan!

- Úgy lesz! Jut eszembe, Thomas, elvihetjük a térképet?

- Persze. Valahogy meg kell találnotok!

- Köszönjük, és a teát is.

Miután elköszöntek, kimentek az utcára és kerestek egy buszmegállót. Mikor elindultak a repülőtér felé, Klennt felhívta valaki:

- Ne merjétek megkeresni az ereklyéket – hangzott a telefonból egy szörnyű, eltorzított hang.

- Mi? Várjunk, ki beszél?! – kérdezte Klenn.

- Ahhoz semmi közöd nincs, kisfiú. Annyi a lényeg, hogy ne merj elindulni semerre. Különben valami nagyon rossz fog történni az imádott Mr. Morrisoddal.

- Honnan ismerik Anthonyt?!

- Az most ne érdekeljen! – dühödt fel a hang – Csak gondolj erre, mielőtt bármit tennél.

És lerakta a telefont.

- Mi az? Valami baj van? – kérdezte Bella látva Klenn arcát.

- Figyelnek minket. Nem tudom, hogyan és honnan, de figyelnek. Azt mondták valami rossz fog történni Anthonyval ha elkezdünk kutatni.

- A lakájuk – világosította fel Klaus, Bellát.

- Ez baj – mondta ki Bella azt, amire mindenki gondolt.

- Akkor most hazamegyünk és mindennek vége? – kérdezte Klaus.

- Nem – mondta Klenn teljes komolysággal, és arrébb sétált: - Anthony, figyeljen rám! Nagyon komoly a helyzet! Ha tovább kutatok, akkor bántják önt.

- Komolyan féltesz engem? – kérdezte a telefonban, sértett hangon Mr. Morris – Szerinted miért én edzettelek éveken át?

- Erre nem is gondoltam. De most az a lényeg, hogy vonuljon biztonságos helyre!

- Én biztonságban vagyok. Sokkal fontosabb az, hogy ti megtudjátok-e védeni magatokat.

- Úgy érti, tudta, hogy baj lesz?

- Természetesen. Az apja nem átlagos ember volt. De erre még lesz bőven idő – mondta és lerakta a telefont.

Klenn visszasétált a többiekhez és közölte velük:

- Kezdjük el az utat! Bella, szólj apukádnak, hogy készüljön fel arra, hogy bármikor megtámadhatják! Klaus, úgy szintén!

Miután végrehajtották az utasítást, visszatértek Klennhez és végre elindulhattak. Először felszálltak egy buszra, elmentek a reptérre és odamentek a Morgan család magánrepülőjéhez és pár perc múlva már úton is voltak Haze City felé:

- Öhm, Haze City még párszáz kilométerre van a céltól – mondta Bella.

- Viszont, az a legközelebbi város ahol le tudunk szállni – vágott vissza Klaus.

Az út nagy részét mindhárman végigaludták. Mikor leszálltak semmi örömöt nem éreztek: Négy darab feketeruhás ember rohant fel a gépre! Mindhárom gyereket és a pilótát lefogták és lerángatták a gépről. Mikor már a gépen kívül voltak, egy kopasz, hosszú arcú, magas férfi sétált feléjük a sétapálcájával:

- Szóval ti vagytok Klenn Morgan, Klaus Mendell és Bella Greene. Érdekes, hogy eljutottatok ide – mondta hideg, gonosz hangján, majd folytatatta: - Az IceBlader és minden más ereklye az enyém lesz. Aztán pedig megölöm Marticot és átveszem a helyét.

- Ki maga?! – kérdezte üvöltve Klenn.

- A nevem Carl Bennett. Foglalkozásom: milliomos, aki az ereklyéket keresi – mondta gonosz vigyorral – most pedig legyetek oly szívesek, adjátok át azokat a papírokat.

- Soha! – sikoltott Bella.

- Akkor erőszakkal kell elvennem. Dobbantás! – kiáltotta és tényleg dobbantott egyet. A föld beleremegett. A gyerekek, de még a katonák is mind elestek. A férfi odasétált hozzájuk, lehajolt és felvette a fontos iratokat.

– Köszönöm – vigyorgott, majd üvöltve hozzátette: - Felállni! Vigyétek el ezeket a kisgyerekeket. Persze a fegyvereiket hagyjátok nálam.

A gyerekek nemsokára egy cellában ültek…