The Adventures of Destiny
(5) Egy végrehajtó
Miután Klaus csatlakozott Klennhez, beültek egy kávézóba, kikértek két forró csokit és elkezdték kigondolni, hogy mihez is kezdjenek.
- Ahhoz, hogy legyőzzük Marticot szükségünk van Olp 9 fegyverének egyikére – érvelt Klenn – sőt fejenként egy-egy lesz a legjobb!
- Dehát, az csak legenda.
- Nem, apám sok kutatást tett még életében, ami alátámasztotta, hogy léteznek. Sőt a 9 védelmi eszköze is létezik. Meg a kövek.
- Ezek szerint a világ urává is válhatunk?
- Aha. De szerintem arra nincsen szükség. Elég ha megmentjük Kwint, nem kell az urának lenni.
- Azt hiszem, igazad van – mondta Klaus, aztán pedig beleszürcsölt a forró csokijába.
A fiúk furcsa hangra lettek figyelmesek: Az utcán az emberek sikoltoztak és ordibáltak. Gyorsan kifizették a számlát és kifutottak az utcára. Egy ember repült a levegőben és onnan lőtte fegyveréből a lövedékeket!
- Az a férfi repül?! – kérdezte kicsit hangosan Klenn.
- Pontosan – mondta a repülő lény szörnyű hangján – talán gondod van vele?
- Azzal, hogy repülsz nem. Viszont ne merj senkit sem bántani!
- Bántsalak téged? Martic mesternek mindegy kit ölök meg, csak legyen képessége.
- Martic mester?! – robbant ki Klausból.
- Tudtam, hogy ti alsóbb rendű emberek ennyire ostobák vagytok. Martic a világ ura! Meg fog ölni mindenkit, aki képességgel rendelkezik. Természetesen nekünk is van erőnk, csak nekünk mesterségesen kifejlesztett képességünk van. A lézer elem. Na, de már így is túl sokat mondtam el. Most vesszetek! – alighogy kimondta, egy óriási lézer hagyta el a kezét. Szerencsére Klaus gyors volt és félre lökte Klennt magával együtt.
- Milyen gyorsak vagyunk... Talán ez majd végez veled! – kilőtt egy még erőteljesebb lézerbombát de Klenn gyorsan reagálva kettévágta.
- Egy ilyen gömböt nem is lehet kettévágni! Na, várjunk… Nektek is van képességetek! Akkor most ti haltok meg! – s ahogy ezt kimondta leadott 30 lézerlövést.
- Fagypajzs! – üvöltötte Klaus. S amint ez elhagyta a száját egy kéklángból álló páncél állt előtte és Klenn előtt.
- Hú, ez meleg volt – mondta Klenn – de most én jövök. Villámököl!
Az öklét erőteljes villám burok vette körül, ugrott egy óriásit és leütötte a katonát a földre.
- Ááá! Kis korcsok! Nem tehetitek ezt egy végrehajtóval!
- Végrehajtó?
- Martic nagymester hű katonái – avatta be a szörnyeteg.
- Akkor úgy látszik, tényleg veszned kell – mondta ki azt Klenn, amire mindketten gondoltak.
- Komolyan azt hiszed, van bármi esélye egy végrehajtó ellen két kisgyereknek?
- Azért nem olyan kicsi… - morogta Klaus, aki nem szerette, ha lealacsonyítják. Elővette íját, megtöltötte és célzott.
- Hehe, azt gondolod, hogy egy kis nyilacska meg tud engem sebezni? – nevetett a végrehajtó. De egyből elment a kedve a nevetéstől, amikor fellángolt a nyíl. Mindegy mennyire ostobának tűnt, egyből rájött, hogy most egy képességet fog látni. És – valószínűleg büszkeségből – leszállt, kitárta a karjait és hagyta, hogy Klaus lelője.
- Most azt akarja, hogy meglőjem? – kérdezte értetlenkedve Klaus.
- Ne lődd le – mondta magabiztosan Klenn, de amint látta Klaus értetlen arcát hozzátette: - Nem győzelem egy olyan ellen győzni, aki nem harcol. Persze, csak úgy értettem kérdezd meg még egyszer, hogy biztosan megakar-e halni.
- Meghalni?! Egy ilyen kis nyomorult keze által? Ne szórakozz már...
Klaus megbizonyosodott arról, hogy a végrehajtó tényleg veszíteni akar. Most már lőhetett: - Klenn, ezt figyeld! Új támadás: Sugárnyíl!
A nyíl felragyogott szép kéklánggal és nyílegyenesen végigrepült a végrehajtó testébe. Ő felnyögött, érezte, hogy elfogy az életereje. Meghalt. Az emberek, akik eddig sikoltoztak és ordibáltak, most megálltak. Odagyűltek a két fiú köré és tapsolni kezdtek. Miután sikerült kiszökniük a tömeg szorításából, a két fiú visszament a kávézóba ahol húsz perce ültek. Kiderült, hogy a tulajdonos látta, hogy mit csináltak az utcán. Ezért hát meghívta őket egy-egy forró csokira és egy csoki tortára.
- Na, ott tartottunk, hogy szerezni kéne egy-egy ereklyét – kezdeményezte a beszélgetés folytatását Klenn.
- Várj, ehhez nem kéne valami térkép vagy ilyesmi? Nem kutathatjuk át az egész galaxist centiről-centire!
- De, én is gondoltam már erre. Épp ezért utána olvastam, és van egy Bella Greene nevű lány, akinek az apja által van egy térképe a jégfegyverhez, vagyis az IceBladerhez.
- Jég?! Akkor az enyém lenne? – csodálkozott Klaus.
- Persze. Bella Greene ugyanis fű típusú.
- Úgy hallottam a fű típus az egyik leggyengébb.
- Bella Greene márpedig évek óta harcol és kutat.
- Akkor meg kell találnunk!
Magyarázat:
Olp 9 fegyvere 9 különböző típusú: Tűz, Víz, Jég, Villám, Fű, Sárkány, Föld, Robbanás és Fény. [Van sötétség ereklye is, de azt a legenda szerint nem Olp, hanem Tyren, a gonoszság ura alkotta.]
|